Az USA-ban régóta bevett módszer a poszt-traumás stressz szindróma állatokkal történő gyógyítása. A szokás szerint a lelki sérült embereket megunt, kidobott vagy elhanyagolt, rossz általános körülmények közül kimentett állatokkal kapcsolják össze, így mindkét fél jól tud járni az együttműködéssel. Volt szerencsém járni egy ilyen, igen híres intézményben, melyet a hosszú, szőke hajú Lilly Lindner vezetett. Az első páros, akivel találkoztam, Jim Minick, az egykori haditengerész és helikopter-század tag, aki három alkalommal volt bevetésen a tengerentúlon, és leesve súlyos felsőtest-sérüléseket szenvedett. Az ő társa Bacardi, a kék-sárga ara papagáj.

Egy másik házban Jason Martinez, a kerekesszékben élő veterán ült Molly, egy afrikai szürke papagáj mellett, és ők ketten csak békésen bámulták egymást. Egy másik katonának egy Bobbi nevű idős Goffin kakadu volt a kezében, ő egy olyan, mentett madár, akit az idióta tulajdonosa élete nagy részében egy konyhai fiókban tartott. Úgy nézett ki, mint egy apró, tollatlan kék csirke, hiányos tollazata csak néhány furcsa szárnytollból és azokból a faroktollakból állt, amiket csőrével nem tudott megcsonkítani. A biztos halál elől menekítették meg.

Újdonsült gazdája magasan tartotta Bobbit a mutatóujján, majd végigvonult vele a két madárház között, és így kiáltott: "Repülj, Bobbi, repülj!" - szerencsétlen madárnak erre tollak hiányában persze nem sok esélye volt, de mégis láthatóan élvezte a repülés látszatát és boldogan csapkodott. Ez egy szép kapcsolat két tramuatizált élőlény között.